Luxor játékszabály

A Luxor egy átlagosnál alacsonyabb kockázatú játék, ami ennek megfelelően a többi, nagyobb kockázatú játékhoz képest általában kevesebb nyereménnyel rendelkezik.

A játék menete

A Luxor játékban 75 számból kell oszloponként 4-4 számot, tehát összesen 20-at megjelölni. Az így megjelölt számok és oszloponként egy „bónuszjel” egy 5×5-ös négyzetbe kerülnek.

Ez a négyzet két részre van osztva: a középső, 3×3-as négyzetet nevezik képnek, ami 6 számból és 3 „bónusz jelből” áll. Az ezen kívül eső 14 számot és 2 „bónusz jelet” keretnek nevezik.

A számokat meg lehet játszani kézi vagy gépi választással, lottózóban, SMS-ben, de akár online is. A kézi, valamint gépi választásnál a játékosnak a szelvényen az öt játékmezőből legalább kettőt ki kell tölteni, természetesen minden megjátszott mező külön-külön vesz részt a sorsoláson. A gyorstipp módszer esetén véletlenszerű számokat ajánl a gép a játékosoknak. Statisztikai szempontból általában utóbbi verzió a kedveltebb, mivel így a legkevesebb az esélye annak, hogy egy minta alapján választunk és osztozkodnunk kell majd más, hasonló módon gondolkozó nyertesekkel abban az esetben, ha megütjük a főnyereményt.

A játék ára

A Luxor játékban való részvételnek igen egyszerű kiszámolni a költségeit, egy alapjáték ára 175 Ft, ezt kell megszorozni a feladott alapjátékok számával. Egy játék minimum 2 alapjátékból kell, hogy álljon, tehát a Luxorban való részvétel költsége minimum 350 Ft.

Sorsolás

A Luxor nyerőszámokat heti rendszerességgel húzzák, a sorsolás élőben megtekinthető minden héten szombaton 18:45-től a Duna Tv Szerencse Szombat nevű műsorában.

Nyeremény

A Luxorban a nyeremény hetente változik, nagysága több tényezőtől is függ, ezek:

  • A heti sorsolásra beérkezett alapjátékok száma
  • Maradt-e az előző hétről halmozódó nyeremény
  • Az egyes nyerőosztályokban lévő nyertesek száma, tehát a képet, keretet, első képet és első keretet, valamint telitalálatot elért játékosok száma.

A Luxorban többféleképpen is lehet nyerni, egyszerre akár több nyerőosztályban is. A kép találat azt jelenti, hogy a középső 3×3-as négyzetünkből mind a 6 számot kisorsolták. Keret találat esetében a középső 3×3-as négyzeten kívüli összes számunkat kisorsolták. Telitalálatnak azt nevezik, amikor a játékos által megjátszott összes számot kisorsolják, tehát kép és keret találat is egyszerre. További extra nyereményt kap az a játékos, akinek elsőként lesz kép vagy keret találata.

A nyeremények esélye a Luxor játékban következőképpen alakul:

  • A telitalálat esélye 1 : 354 646
  • Az első keret esélye 1 : 329 331
  • Az első kép esélye 1 : 26 565
  • A keret esélye 1 : 4373

A nyereményekre fordított összeg a következőképp alakul:

  • Jackpot: 12%
  • Telitalálat: 28%
  • Első keret: 4%
  • Első kép: 3%
  • Keret: 8%

A főnyeremény

A főnyereményt, azaz Jackpotot az a játékos kapja, akinek határszámon belül van telitalálata. A határszám azt mutatja, hogy az adott héten maximum hány nyerőszám kisorsolásával kell elérni a telitalálatot. Ez a szám 32-ről indul, és minden héten eggyel emelkedik addig, amíg valaki el nem viszi a Jackpotot. Ebből következik, hogy minél nagyobb a határszám, annál nagyobb az esély elvinni a Jackpotot, de ilyenkor általában többen is játszanak, ezért az általános nyerési esélyeink csökkenhetnek.